Történetünk azzal a hétfői nappal indult, amikor Brankonak maga alá fordult a lábfeje és többszörösére dagadt a bokája, úgy, hogy alig bírt ráállni. A "láb-motívum" visszaköszönni látszott, mert a vietnámi utat Szandi lába sínylette meg...
Itt a blogon eltitkoltuk ugyan, de utunk harmadik napján, Sapában Szandi lábszárát átharapta egy kutya!
Sz.
B.
De kanyarodjunk vissza európai sztorinkhoz. Kedden, korai kelés után, sajgó lábbal, de ennek ellenére nagy lelkesedéssel indultunk el a Nürburgring felé. A lelkesedés 60 kilóméter után hanyatlani kezdett, amikor az autó kipufogó rendszere csődöt mondott. A kocsi ennek folyományaként néha gyorsult, néha nem, illetve vagy 100-al, vagy 180-al tudott csak menni. Ez főként azért volt aggasztó, mert Branko 30. születésnapja alkalmából autózni szeretett volna a Nürbugringen, Európa leghíresebb egykori forma 1-es pályáján, ami az 1920-as évek végén épült, több mint 20 kilóméter hosszú és páratlan szépségű vidéken kanyarog Németországban.
De minden viszontagság ellenére elindultunk... és meg is érkeztünk.
A szállásunk egy nagyon hangulatos kis településen volt, fönt egy dombtetőn. Reggelente erre a kilátásra ébredtünk.
